Nők a hazai pályán

Egy leselkedő kislány, egy utazóvekker kalandja, egy nagybácsi, aki soha nem ül le, egy pipa és a hozzá tartozó nagyapa, hét szál dália vándorlása egy kiskertből – és mellettük az emberek. Akik arra vágynak, hogy megéljék a pillanatokat, s akkor majd övék lesz a pillanatok szövetéből szőtt végtelen takaró, az idő. Ami nem más, mint az életünk. Schäffer Erzsébet makacs következetességgel, az írásaiból ismert csendes erővel gyűjti és veti papírra történeteit, melyek most is a bizalomról szólnak, arról, hogy az élet társasjátékát a legsikeresebben nyitott lélekkel lehet játszani. Akkor is, ha nem dobunk mindig hatost.

"Ahogy a nap rásütött, ezüstös fényben fürdött a hómező. Messziről, távcsővel egy sarki rókát pillantottunk meg. Vadászott. Óvatosan lépdelt, egyszer csak megállt. Fejét lehajtotta, majd egyik, aztán másik oldalára billentette. A hó fölött hallgatózott. Megfeszült a teste. Hirtelen, mintha rugó lökte volna ki, felugrott magasra. És fejjel előre, be a hóba. Csavaros mozgással egyre beljebb ásott, már csak a hátsó lába vége és a farka látszott ki. Majd ugyanolyan hirtelen kirúgta magát. Megrázta a bundáját. A szájában ott ficánkolt hosszú farokkal egy egér. Vagy cickány. Valami apró sarki rágcsáló. Cris rám nézett és nevetett. Ezüstróka, így hívom. Már sok vadászatát láttam, nem tudok betelni vele. Te vagy ilyen, Lora. Kecses, okos, erős, aki nem adja fel. Kíváncsi, figyel, befúrja magát az ismeretlenbe... hogy élve maradjon."

Balyi Laura odüsszeiája nem csupán kalandos életút, sokkal inkább egy ember felnövekedése önmagához. Lora ma hetvennyolc éves. Vallomása nem is emlékezés, inkább valami emlékfolyam, ami kiárad, elönt maga körül mindent, és visz, sodor, kincsesládikót, hordalékot, uszadékfát, amit ér

Nyilánszki Mari hétéves. Egy Tisza-menti kisvárosban él, fullasztó, szeretet nélküli közegben. Kopogós cipőről, Barbie babáról és arról álmodozik, hogy az anyukája, amikor nagy ritkán hozzá szól egyáltalán, ne úgy szólítsa, hogy "Mari, fiam". Nem csoda hát, hogy amint tud, elmenekül otthonról. Önmagát és a boldogságot keresi, de vajon képes-e a boldogságra az, akit olyan hosszú ideig csak boldogtalanság vett körül?

Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN.hu magazin főmunkatársa. Hamvaimból című könyvében őszintén és tabuk nélkül írt rákos megbetegedéséről. Első novelláskötete, a Kardos Margit disszidál 2017-ben jelent meg.

Zajlik az élet a Biokert gazdaságában: bár kisemlősök között vagyunk, mégis farkastörvények uralkodnak. Az állattársadalmat a gátlástalan Hörcsög irányítja, fő tanácsadója pedig a Vakond, aki - vaksiság ide vagy oda - még mindig a legélesebben látja a dolgokat. Újságíró mókusok, nyomozó pelék, művész oposszumok népesítik be a felnőtteknek szóló állatmesék színpadát: minden hasonlóság a valósággal a természetes kiválasztódás eredménye.

Kéki Kata, a szabad lelkű szingli rendes nő lesz. Férjhez megy, szül, és akkor... Mi van?! Miközben mindenki elvárja, hogy legyen szuperanyu, Kovácsné gyakran zombianyu. Úrrá lesz a családdá válás káoszán és az örökölt mintákon? Sőt: képes megváltoztatni őket?

Rácz Zsuzsa 1972-ben született Miskolcon. Író, újságíró. Első regénye, Állítsátok meg Terézanyut! címmel 2002-ben lett bestseller, játékfilm készült belőle: a terézanyuság fogalommá vált. 2010-ben hozta létre a Terézanyu Klubot és pályázatot, hogy minden nő elmondhassa a maga történetét, és az Aranyanyu díjat, hogy megbecsülést kapjanak a nők, és mindenekfelett, támogató közösséget. Budapesten él férjével és két lányával.

"Ha őszinte akarok lenni magammal... De kurvára nem akarok! - sikítja bennem egy aranyos kis hangocska. Rutinból lenyomom, ahogy a vekkert szokás. Mintha kissé megváltozott volna az édességhez való viszonyom. Vad sóvárgást, sőt néha egyenesen olyan elemi vágyat érzek egy szem csokis keksz, egy csokiparány iránt, mint régen... Atyaég, még kimondani is rettenetes. Mint régen a szex iránt! Persze ez csak azért alakult így, mert nem vagyok szokva a csecsemőgondozással járó kőkemény fizikai munkához. (...) Éjjel kettő vagy hajnal négy körül úgy érzem magam, mint aki egész nap krampácsolt, autópályát aszfaltozott. Élve képes lennék felfalni egy vadkant. De előtte mégis széttépném a két kezemmel. Elképzelem, hogy amint le tudom tenni Borit, utolsó erőmmel elvonszolom magam a konyhaszekrényig. Feltépem az ajtaját, kirántom belőle a kekszet, a fogammal tépem le róla a nejlont. Ahogy huszonévesen a pasiját vetkőzteti az ember, hogy csak úgy pattannak a gombok, és a vágy vad szárnyán röppennek szerteszét a szobában."

"A Kovácsné olvastatja magát, befalod, mint egy színes makaront. Nevetsz a helyzeteken és közben magadon: igen, ezt én is átéltem!"
VIDA ÁGNES
a Babapszichológia és az Anyapszichológia szerzője

"Tilla hihetetlenül rendes, mindenben segített a fiaink körül. Mégis 10 évünkbe és három gyerekbe tellett, mire leesett: egy apának nem segítenie kell. Együtt vállaltuk, együtt csináljuk! Erről szól a Kovácsné, sírva röhögsz - magadon is!"
KORPÁS KRISZTINA - TILL ATTILA házaspár

"Akarsz végre olvasni egy olyan könyvet, ami ki meri mondani, hogy lópikulát vezet a tengernyi lemondás a megvilágosodáshoz és bölcsességhez? Akarsz végre olyan könyvet olvasni, ami ki meri mondani, hogy azanyaság, a szülőség kizárólag akkor nem vezet idegösszeomláshoz és váláshoz, ha megtanulunk magunkon röhögni? Ha igen, akkor jó helyen vagy. Kell neked ez a könyv. Röhögj és persze,

Felhőtlen nyaralásnak indult...

A nap hét ágra süt, az Adriai-tenger türkizkék vize szinte szikrázik a melegben, amikor a hattagú család hajóra száll, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a családfő hatvanadik születésnapját. Váratlanul azonban vihar kerekedik, így kénytelenek kikötni egy lakatlan szigeten. Azt remélik, átvészelik valahogy az éjszakát, aztán reggel indulhatnak is tovább.

Esztert nem csak a vihar aggasztja, hanem az is, hogy az elutazásuk előtt valaki feltörte a Facebook profilját, és a nevében obszcén bejegyzéseket posztolt. Ki akarja befeketíteni az ismerősei előtt? Vajon a posztok tartalma szemenszedett hazugság vagy épp ellenkezőleg? És van ennek az egésznek bármi köze ahhoz, ami a szigeten történik?

Az elemek tombolása nem csitul, és amikor az egyik utas eltűnik a fedélzetről, Eszter úgy dönt, a kezébe veszi az irányítást, és megpróbál rájönni, ki és mi áll a háttérben.

Sietnie kell, mert az idő szorít, ők pedig egyre kevesebben vannak...


"...a sötétség odakint, a tengeren, egész mást jelent. Körbenézel, és áthatolhatatlan, egynemű
fekete függönynek látsz magad körül mindent, aztán rápillantasz a navigáción a térképre, és rájössz, hogy az a fekete valójában apró szigetekkel, zátonyokkal és magányos sziklákkal teliszórt, dühöngő tenger, és akkor - ha addig még nem tetted - rettegni kezdesz."

Olykor szabadságra kell mennünk a saját életünkből. Amikor fordulóponthoz érkezünk, és rádöbbenünk, hogy már régóta nem azzal töltjük a napjainkat, amivel szeretnénk. Amikor végre meghalljuk, mit mond addig makacsul elnémított belső hangunk. Amikor megértjük, hogy ki kell lépnünk a megszokott környezetünkből, mert csak így láthatunk rá önmagunkra, és találhatjuk meg a hitelesebb élet felé vezető utat.
Sokan ilyenkor felülnek egy Spanyolországba tartó repülőre, és meg sem állnak az El Caminóig. A papagájos ablak szerzője másfelé indult, Németországba, ahol szintén vezet egy zarándokútvonal, összekötve Luther életének legfontosabb színhelyeit. Utazott hajóval az Elbán és szamárháton fel Wartburg várába, lakott romantikus panzióban és gótikus kolostorban, sétált girbegurba középkori utcákon és tévedt el őserdőben, s eközben megtanulta újraértelmezni legfontosabb élményeit, emlékeit. Hiszen egy régi történelmi alak és egy mai, modern átlagember is könnyen találhatja magát hasonló helyzetekben, nézhet szembe hasonló kihívásokkal, és tapasztalhat meg hasonló érzéseket.
A papagájos ablak egy szökés történetével indul, és egy megérkezéssel fejeződik be. De ahogy a mondás tartja: ahol egy út véget ér, ott elkezdődik egy másik.

A Collegienstrasse végén álló, majd ötszáz éve csak Luther-házként ismert kolostor előtt nem a házigazda szobra üdvözli a vendégeket, hanem a felesége siet át az udvaron lobogó szoknyával. És teljes joggal, mert a Barbara Cranachtól tanultakat kiválóan hasznosítva ő szedte ráncba ezt a házat és annak minden lakóját, beleértve az urát is. Az esküvőjük idején a barátcella magányához szokott férj már elmúlt negyvenéves, így kezdetben elég nehezen vette fel a fordulatszámot.
"A házasság elején különös gondolatai támadnak az embernek. Az asztalnál ez jut eszébe: -Eddig egyedül voltál, most kettesben vagy. - Az ágyban, ha felébred, lát maga mellett két copfot, amit azelőtt nem látott" - vallotta be az Asztali beszélgetésekben, és nekem folyvást ennek a két szőke copfnak a gazdája jár a fejemben, miközben végigjárom a zegzugos épületet. És össze is találkozom vele, bár a Lucas Cranach által festett portrén a hajfonatok megbújnak a sárga-fekete főkötő mögött. A festmény magas arccsontú, határozott arcú fiatal nőt ábrázol, ferde vágású, szürkéskék szemmel és finom metszésű szájjal; látszik rajta, hogy amit a fejébe vett, azt előbb-utóbb meg is valósította.
MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A papagájos ablak az eredetileg 2017-ben megjelent regényes útinapló új kiadása.

Milyen az az ember az életedben, aki igazán szeret?
- Elfogad olyannak, amilyen vagyok. Szeret a hibáimmal, a gyengeségeimmel, a félelmeimmel együtt. Feltétel nélkül. Mert igazán ismer.
- És te? Te is így szereted magad?
- Nem - felelem hezitálva. - És nem tudom eldönteni, hogy azért, mert én viszont feltételekhez kötöm a szeretetet, vagy mert nem ismerem magam igazán.

Az Idegen, az Átutazó és a Jövevény után újabb találkozás vár ránk a halál és a születés, a folytonosság, az öröklét megválaszolhatatlannak tűnő kérdései között. A Barát mindegyiküket jól ismeri. Mert ő az, aki akkor is ott van, amikor mindenki más már odébb áll. Aki vezet az úton, elénk tárja a végtelent, de kíméletlenül megmutatja a végleteket is. Tudja, mit jelent a boldogság, de nem áll elénk, ha éppen a pokol felé tartunk. Mert tudja, hogy mindennek megvan az oka. Mert ő ismer a legjobban.
De ki ő? És vajon azt is tudja, miért vagyunk a világon?

Kedves olvasóm! A TALÁLKOZÁSOK kisregénysorozat negyedik része önismereti utazás. Ezen az úton magam is végigmentem, és szeretnélek hozzásegíteni, hogy te is ellazultan, meditációként élhesd meg az utolsó fejezetet. A könyvben található QR kódot leolvasva egy hanganyaghoz jutsz. Indítsd el a felolvasást, hunyd le a szemed, és tarts velem az út utolsó méterein. Várlak szeretettel!
Bauer Barbara

A Cholera-naplóból megismert Gruber Georgina lánya és az Árvízi napló főszereplőjének, Gruber Vilmának az unokahúga, Mosonyi Karolina 1848 tavaszán egy tipikus tizenéves lány életét éli. Iskolába jár, rajong a színházért, az irodalomért, pletykál a barátnőivel, és olykor emiatt bajba is kerül.

Karolina naplót is ír, akárcsak annak idején édesanyja és nagynénje. Az első szerelem is megérinti ezekben a mozgalmas, lázas napokban, amikor a nagyvilágban és hazánkban sorra érkeznek a hihetetlen és egy fiatal lány számára rendkívül izgalmas hírek. Mindenki az újabb párizsi revolúcióról, a pozsonyi diétáról, majd az addig elképzelhetetlen bécsi forradalomról beszél, és egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a Pest-Budán sem kell sok a forradalmi szikra kipattanásához.

Márpedig ebből Mosonyi Karolina sem akar kimaradni! Ezért hallatlan dologra szánja el magát; megszökik otthonról, és elindul a Pilvax kávéházba, mert tudja, hogy a forradalmi ifjúság ott gyülekezik, és a szerelmét is megtalálhatja ott. Ami ezután következik, az a fiatal lány életének legnagyobb kalandja és egyúttal az ország történelmének egyik legjelentősebb napja lesz. Ahogyan főszereplőnk fogalmaz: "Vannak olyan események, amelyekben sűrűbbé válik az idő, és visszatekintve hosszabbnak érezzük, mint valójában voltak. Igen, ez a másfél nap egészen biztosan ilyen volt: évek sűrűsödtek bele."

Kísérjük el Karolinát erre a kalandra Fábián Janka legújabb kisregényében, és járjuk végig a jól ismert helyszíneket, éljük át az eseményeket ezúttal egy fiatal lány szemszögéből nézve.

,,Egy mai és mégis kortalan regény arról, hogy egy nő lehet más és több, mint a rá osztott szerepek." - Palotás Petra író

A boldogságod kulcsa a kezedben van!

,,Szia, Szivi, mikor menjek hozzád legközelebb? Csók, Zsolt"
Beáta nem hisz a szemének, amikor a pár nappal korábban váratlanul elhunyt édesanyja, Szilvia telefonjában ilyen és ehhez hasonló üzeneteket talál. Ezenfelül Szilvi táskája egy különös kulcsot rejt, amelyen szintén az ismeretlen férfi neve köszön vissza.
,,Ha megtalálod ezt a kulcsot, mielőbb add oda Kalosa Zsoltnak." - olvasható a kulcstartón.

A család élete fenekestül felfordul, miközben a nyomozás során egyre több mindenre derül fény az anyuka boldognak vélt életével kapcsolatban. Ez pedig nagy változásokat indít el a lányban, akinek életútja kísértetiesen hasonlít anyjáéra.

Tényleg ő sem vágyik másra az anyaságon kívül? És vajon miért vezet titokban naplót az éj leple alatt?

Zubor Rozi háromgyermekes IgenAnya, újságíró, podcaster, a Micsoda történetek könyvsorozat társszerzője. Megható és elgondolkodtató első regénye egy érzelmi utazásra invitál önmagunkba.

Paris biztos benne, hogy megtalálta az igazit, akivel kész leélni az életét. Már a külföldre költözést tervezgetik... ám, amikor az utolsó pillanatban váratlanul elbizonytalanodik, és felbontják az eljegyzést, egyedül marad az üres lakásban, összetörve, magányosan, kilátások nélkül.

Ace nem sokat tud az igaz szerelemről. Általában ágyról ágyra jár, a párkapcsolatai során senkit nem enged igazán közel magához. De ha egy barátjának szüksége van rá, nincs nála odaadóbb ember.

Ace úgy dönt, segít Parisnek túljutni a szakítás utáni legnehezebb időszakon. Mivel egyikük sem szeret egyedül lenni, a lány egy hirtelen ötlettől vezérelve beköltözik hozzá. Azonban minél több időt töltenek együtt, annál inkább kénytelenek szembenézni mindazzal, ami elől egészen idáig menekültek.