A Nincs időm olvasni kihívás januári közös könyve Amanda Montell bestsellere, A mágikus túlgondolás kora, amelyhez határidőnaplóhoz használható matricákat adunk ajándékba. A magyar nyelven a Libertine Könyvkiadó gondozásában megjelenő nemzetközi sikerkönyv segít kihasználni az év elején bennünk izzó lelkesedést – ez alapján önsegítő könyvnek tűnhet, de sokkal inkább önmagunk és a társadalmunk kapcsolatát és kölcsönhatásait segít megérteni. A szerző nyelvészként lett szépségápolási szakíró, de nagyszerű történetmesélő képessége néhány éven belül a The New York Times sikerlistájáig repítette. Hogyan sikerült ezt elérnie? – erre adunk válaszokat!
Amanda Montell 32 éves amerikai író Baltimore-ban nőtt fel, Los Angelesben él, karrierje pedig nem mindennapi módon alakult. New Yorkban szerzett nyelvész diplomát, így elég meglepő, hogy öt éven át szépségápolási szakíróként dolgozott.
Két podcastot (Sounds Like A Cult; The Magical Overthinkers) is rangos díjak elnyerésére vezetett, az itt érintett témákból merít három könyve, amelyből A mágikus túlgondolás kora lett átütő siker.
A podcastok és a könyvírás mellett többek között a The New York Times, a The Guardian és az Esquire hasábjain is jelennek meg cikkei. Izgalmas munkájáráól már egy-egy Netflix és HBO dokumentumfilmben is mesélt, pályafutását pedig – az Instagram mellett – Substack hírlevelében is érdemes követni.
“A kávézóban író szerzők közé tartozom, aki környezeti zajokat hallgatva dolgozik egy kényelmetlen széken” – jellemezte magát és mindennapjait Amanda Montell, aki A mágikus túlgondolás kora népszerűségét annak köszönheti, hogy elgondolkodott egy fontos kérdésen: az információáradat ellenére miért nem értjük, mi történik körülöttünk?
Jogos kérdés, hiszen a szélsőséges viselkedéseket és megdöbbentő jelenségeket szemlélve könnyen érezhetjük úgy: egyszerűen nem értjük, mi történik velünk és a világgal, pedig az okostelefonnal együtt végtelen tudás van a kezünkben. Talán azért, mert lényegtelen dolgokat gondolunk túl és a lényegeseken el sem gondolkodunk.
Minek köszönhető ez? Az alapvető problémát talán a szerző által emlegetett modern irracionalitás írja le legjobban. Amanda Montell szerint az ember sosem volt tökéletesen racionális lény, mert korlátozott memóriánkat és időnket próbáljuk a leghatékonyabban kiaknázni. Ez azt eredményezi, hogy rengeteg következtetést vonunk le a világról, anélkül, hogy észrevennénk. Amanda Montell úgy nyilatkozott, hogy volt idő a történelemben, amikor ez elegendő volt számunkra, de a modern világban a kihívásaink annyira összetetté váltak, hogy kiszolgáltatottá váltunk.
Ezt a kiszolgáltatottságot használja ki például a világjárvány utáni időszak társadalmi-politikai zűrzavara, miközben mi arra vágyunk: valaki mondja meg nekünk, hogyan szerezzük vissza az életünk irányítását. Erre elhangzanak gyakorlati tippek is, de a szerző hangsúlyozza: A mágikus túlgondolás kora nem önsegítő könyv.
Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a világunkat és magunkat is jobban megértjük általa. Például kiderül, miért veszélyes a túlzott nosztalgia, mint megküzdési stratégia a jelen fájdalmaival szemben, vagy miért ítélünk el bálványozott hírességeket egyik pillanatról a másikra.
A könyv a modern társadalom és irracionális viselkedéseink, a modern lét furcsaságainak és fejünkben lévő káosz kritikája. És hogy mit tehetünk a változásért? Amanda Montell egy interjúban így felelt a kérdésre: a korunk mentális válságában való eligazodás első lépése az, hogy együttérzőbbek legyünk másokkal és szkeptikusak magunkkal szemben.
Az ehhez vezető utat fedezhetjük fel a A mágikus túlgondolás kora segítségével, olyan témákat érintve, mint a rajongói szektásodás, a magány, a kapitalizmus, a túlfogyasztás, az elszigetelődés és a szorongás. Méghozzá izgalmasan, könnyen befogadhatóan, tudományosan alátámasztva – a pszichológia és a társadalomtudomány legújabb eredményeit felhasználva –, remek humorral fűszerezve.
Rendet rak a fejünkben, de nem akarja megmondani a tutit, inkább egyfajta látleletet nyújt, segít rávilágítani fontos jelenségekre, és így önreflexióra buzdít.
Mi pedig extrával szolgálunk a könyvhöz: jelölő matricákat adunk ajándékba, ami kiváló tartozéka lesz a 2025-ös határidőnaplódnak – ehhez az Időnyerőt ajánljuk. Egész évben a hasznodra válhat, hiszen 165 darab kedves kis matricával dobhatod fel az éved tervezését.
A NIOK e havi témája: egy könyv, ami változásra sarkall. Ehhez választottuk ki a A mágikus túlgondolás korát, de emellett további nagyszerű könyveket is válogattunk a témában, itt megnézheted a Libertine csapatának összes ajánlatát. Olvass velünk, majd a hónap végén beszéljük ki a könyvet Szabados Ágival!