Szabó T. Anna szerint a rajongás nem feltétlenül pozitív dolog. Szerinte kritikus rajongók lehetünk csupán, fenntartásokkal kell kezelnünk imádatunk tárgyát is. Ez az, ami nekem nem megy sem Szabó T. Anna, sem Szerb Antal esetében. Gyermeki lelkesedés és fanatizmus jellemez, ha Szerb Antalról van szó. Talán olyan ez, mint az első szerelem, hasonlót érzek a Harry Potter vagy épp A kis herceg iránt is. Szerb Antalnak legalább annyit köszönhetek, mint J. K. Rowlingnak. Az angol írónőnek hála szerettem meg az olvasást, Szerb Antalnak pedig az irodalom iránt érzett szenvedélyem köszönhetem.
Kapudrog az érettségire készülésnél
Tizenhat éves lehettem, amikor már az emelt szintű magyar érettségi vizsga belátható távolságba került, emiatt kezdtem el fokozottabban irodalomtörténetet, kötelezőket és klasszikusokat olvasni. Ekkor akadt meg a szemem az otthoni könyvespolcon egy fekete, borítóját tekintve kissé megviselt könyvön: Magyar irodalomtörténet. Emlékszem, a Bánk bánhoz kerestem plusz anyagot, extra értelmezést, hogy felvághassak majd irodalomórán.
A felvágás is sikerült, sőt, ennél sokkal többet kaptam. Szerb Antal irodalomtörténeti összefoglalója ugyanis magával ragadott, nem eresztett többé. Máig féltve őrzöm ezt a példányt, tele van post itekkel és aláhúzásokkal, jegyzetekkel, sőt, ebből készültem fel a vizsgákra is. Azóta tart a szerelmünk. Kapudrog volt, és ennek hatására sokkal könnyebben tudtam kapcsolódni a magyar irodalomhoz.
Évtizedeken átívelő kálvária
A kötet egyébként először 1934-ben jelent meg, később, 1943-ban kitiltották az iskolai könyvtárakból, majd az ötvenes években ideológiai alapon csak csonkítva, egyes részeket kihagyva adták közre. Hosszú évtizedeket követően a 2019-es Könyvfesztiválra jelent meg ismét a maga teljességében, a hibákat is korrigálva a Magvető jóvoltából.
Babits dícsérete
A Magyar irodalomtörténetet 1930 júniusában az marosvécsi Helikon folyóirat által meghirdetett magyar irodalomtörténeti pályázatra írta Szerb Antal. A kiírás szerint a bevezetőt, az egész mű részletes vázlatát, valamint az Eötvösről és Adyról szóló fejezetet kellett beküldeniük a pályázóknak, akik között ott volt Szerb Antal is, aki az „Invitis nubibus” (’baljós felhők’) jelige mögé rejtőzött. A bírálóbizottság – amelynek elnöke Babits Mihály volt – végül 1932-ben a beérkezett tizenegy pályamű szerzője közül Szerb Antalra bízta a mű megírását.
Babits elemzésében így foglalta össze a pályamunka érdemeit: „Ez a mű inkább intuitív, mint tudós hajlamú szerzőre vall, akinek mindazonáltal tudományos képzettsége és esztétikai műveltsége is kellő szinten áll. De e műveltségét a szerző egyáltalán nem fitogtatja: azt inkább csak sorai mögül érezzük. Előadása rokonszenvesen egyszerű, s a nagyobb közönség számára is élvezhető; sok lendület és közvetlenség van benne.”
Megsemmisítő kritikák erkölcsi sikerként elkönyvelve
Szerb Antal már a műve bevezető lapjain figyelmezteti az olvasót: nem iskolai, holt irodalomtörténeti ismereteket akar feleleveníteni, hanem az irodalmi élet mozgalmas világába próbál bevezetni ebben a „felnőttek számára írt” irodalomtörténetben. Élvezetes olvasmányként írja le az irodalom történetét, mintha nem is tudományos művet, hanem valami szórakoztató regényt jegyezne le – éppen emiatt támadta is a korabeli kritika.
Szerb így írt a sikerről egy barátjának: „Irodalomtörténetem elképesztő siker: az első kiadás (3000 példány) csaknem elfogyott, ami nagy szó, mert nyolc pengőbe kerül. Az erkölcsi siker még nagyobb: abszolúte megsemmisítő kritikákat kaptam, a legdisztingváltabb hivatalos korporáció intézkedéseket foganatosított ellenem, és az egyetemi tanárok elővigyázatra intik tanítványaikat felforgató hatásom ellen.”
Ha Szerb Antal életéről, műveiről többet szeretnél megtudni, akkor olvasd el Havasréti József Szerb Antal című monográfiáját!
Annak ellenére, hogy Szerb Antallal egészen fiatalon megismerkedtem, valamilyen megmagyarázhatatlan okból az Utas és holdvilág elolvasását egyre csak halogattam. Csupán néhány évvel később, az első római utam alkalmával vettem a kezembe először.
Mintha vonzanám az Utas és holdvilág rajongóit
Talán az utazás miatt, talán mert az útkeresés a húszas éveim elején nekem is – mint sokunknak – fontos témám volt, lenyűgözött és rögtön a kedvenc könyvemmé vált. Azóta többször újraolvastam, sőt, néha azt érzem, mintha vonzanám azokat az embereket, akik szeretik az Utast, mert anélkül, hogy szóba hoznám, a Mutasd a könyvespolcod! című műsoromban legalább hat alkalommal említették emlékezetes olvasmányukként a riportalanyaim.
Az Utas és holdvilágról sokat beszéltem már nektek, mindent megtudhattok róla, ha visszanézitek a NIOK Könyvklub 2020. májusi kibeszélőjét.
2024-ben pedig nagy vágyam teljesült, ugyanis kiadhattuk az Utas és holdvilág egy fantasztikus díszkiadását a Felhő Café Könyvekkel közös gondozásban, amely 200 kvízkérdésből álló kártyacsomagot is tartalmaz azok számára, akik szeretnének jobban elmerülni Szerb Antal által kreált világban.
Az előszót is jegyező Péterfy Gergely állította össze az izgalmas kérdéssort, a gyönyörű illusztrációkat pedig Fehér Luca Kata.
Nemes Nagy Ágnes mindössze húszéves volt, amikor eldöntötte, hogy kikéri egy tapasztalt művész véleményét a verseiről. Mivel a Nyugatba félt elküldeni a szerzeményeit, egy számára szimpatikus szakmabelihez fordult: levelet írt Szerb Antalnak.
A „kisképű" Szerb Antal
„Ami nekem nem volt egyszerű, nem voltam versküldős fajta – vallotta be egy interjúban. – Neki azért mertem elküldeni a verseimet, mert nem féltem tőle. Ifjúi fejemmel azt hittem, hogy az írók olyanok, mint az írásaik. Szerb Antalnál ez a csacska-naiv feltételezés bevált. Csakugyan olyan volt: kedves, természetes, csupa szellemesség. Nem ragaszkodott hozzá, hogy szobrot álljon a fiatalok előtt, mint nagyember, »kisképű« volt.”
Szerb teljes válaszára a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában kutakodva bukkantunk. Így szól a levél a fiatal Nemes Nagynak:
„Kedves Kolléganő, bevallom, gyakran szoktam verseket kapni ismeretlenektől, és rendszerint nagy zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak nekik. Annál nagyobb öröm, hogy most végre egyszer őszintén és kertelés nélkül ezt írhatom: A versei jók, maga tehetséges, és egyáltalán nem érzek lelkiismeretfurdalást, ha arra biztatom, hogy folytassa."
A levelet hamarosan követte az első találkozás, majd szoros barátság, rendszeres találkozások és levelezés alakult ki Szerb Antal és Nemes Nagy Ágnes között, amely egészen az író 1945 januárjában, egy balfi munkatáborban bekövetkezett haláláig tartott.
Máshogy is alakulhatott volna a magyar irodalomoktatás
Ahogy a felvezetőben írtam, hiszek abban, hogy ha Szerb Antal nem hal meg ilyen tragikusan korán, akkor egészen máshogy alakult volna a magyar irodalomoktatás. Feltételezésem alapja a már sokat emlegetett Magyar irodalomtörténet egésze, valamint az a tény, hogy 1938-ban A világirodalom történetére is szerződést kötött, amely aztán 1941 decemberében meg is jelent.
Hogy csak egyetlen megjegyzést emeljek ki belőle, az Ulyssesszel és annak szerzőjével, James Joyce-szal kapcsolatban a következőket írta: „Joyce-nak az egész világon igen nagy tekintélye volt, mint sok mindenkinek, akit senki sem ért meg, de senki sem meri bevallani. Ha valaki intellektuális körökben megkockáztatta kifogásait, lenéző mosolyok fogadták. Most már meghalt; halottakról vagy jót, vagy semmit. Most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész."
Egyáltalán nem biztos, hogy mindenben igaza volt, sőt, könnyen lehet, hogy Joyce nagyságát rosszul ítélte meg, ugyanakkor bátorsága, szellemessége számomra ebben a fanyar humorú megjegyzésében is hatalmas érték. Lehet, hogy ez már a túlzottan romantikus énem vagy a laikus hozzáállásom, és talán sokak számára megmosolyogtató feltételezés, de én azt gondolom, hogy ő alapjaiban alakíthatta volna át a magyar irodalmat. Szellemessége, játékossága, műveltsége hatalmas űrt hagyott maga után.
Zseniális önnirónia
Ha elmerülnél Szerb Antal fanyar és intellektuális humorral teli, könnyed és szórakoztató ismeretátadást szolgáló stílusában, akkor az irodalomtörténeti munkái mellett az aranylétrás díszkiadásban kapható A Pendragon-legendát kell elolvasnod.
A regény főhőse egyfajta önarckép is a Londonban kutató, magyar származású doktor Bátky János személyében: rajta keresztül mesél lenyűgöző öniróniával saját magáról, egy izgalmas, ugyanakkor a műfaji sajátosságoknak is görbe tükröt állító detektívregény történetébe ágyazva. Bátky így mutatkozik be a regény elején: „Bölcsészdoktor vagyok, a fölösleges tudományok tudora, és mindennel foglalkozom, ami rendes embernek nem jut eszébe.”
Szerb 1932-ben fogott neki A Pendragon-legendának, azzal a céllal, hogy „kalandregényt” írjon. Sokan a legjobb regényének tartják a végül 1934-ben megjelent detektívtörténetet, amit az utókor olykor A DaVinci-kódhoz hasonlít. Egyedülállóan izgalmas regény ez, amely a legendák övezte, varázslatos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzeletbeli kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó hajszán keresztül.
Szerb Antal ezzel a művével azt is bizonyítja, hogy bűnügyi regényt is tud írni, nem is akármilyet. Szellemeset, szórakozatót, a műfaji jellegzetességeket egyszerre betartót és kifigurázót.
Igazi klasszikus díszkiadásban
A klasszikus könyvek kifejezés talán épp olyan porlepte, unalmas dolognak hathat sokak számára, mint az olvasás. Utóbbiról tudjátok, mit gondolok, az előbbi kapcsán pedig azt vallom, hogy vannak olyan kötetek, amelyeknek minden könyvespolcon ott a helyük, de nem mindegy, milyen formában! Egy gyönyörű borító, a keménykötés, a körültekintően kiválasztott papír mind-mind arra ösztönözhet, hogy egy régebbi történetet is megismerjünk, hogy elhiggyük, a „klasszikusok” igenis lehetnek szórakoztatók – mint az Aranylétrás Könyvek első darabja, A Pendragon-legenda regénye esetében is – , miközben egy átgondolt és kidolgozott vizuális koncepciónak köszönhetően a könyvespolcunknak is a díszeivé válhatnak.
Az Aranylétrás Könyvekkel az a célom, hogy a számomra is fontos, klasszikus műveket olyan újragondolt köntösben jelentessük meg, ami egyszerre jelent gyönyörködni valót, ha a polcon a könyvre nézel, és egyszerre csábít arra, hogy ne csak nézegesd a kötetet, hanem el is olvasd, ezzel is tágítva a látókörödet. A Pendragon-legenda az első rész, és azóta már számos résszel bővült a könyvsorozatunk!
Az egyik kedvenc Szerb-gondolatommal zárom soraimat.
„Vannak, akik szórakozásból olvasnak, és vannak, akik műveltségüket akarják olvasmányaikkal gyarapítani; de én a harmadik olvasóra gondolok, arra, akinek az olvasás életfunkció és ellenállhatatlan kényszer – csak ez az igazi olvasó.”
Nem kívánok többet, minthogy ismerd meg Szerb Antal munkásságát, műveit, és légy te is „igazi olvasó”!
A cikk eredetije a NIOK-magazin első számában jelent meg.
