Hírek

Könyvfesztivál a kulisszák mögött - nosztalgia, kapcsolódás, történetek

Puskás Ágota új regénye erőt adhat: így tanulhatja meg egy nő szeretni és elfogadni önmagát
A Nincs időm olvasni kihívás októberi közös könyve Puskás Ágota második regénye, a Jól nézel ki, fogytál? – ajándék matricacsomaggal és kifordítható védőborítóval. A Libertine Könyvkiadó gondozásában megjelenő történet a testképhez, a nőiséghez és az étkezéshez fűződő kapcsolatról szól. Cikkünkből megismerheted a debütáló regényével tavaly komoly sikert arató, tehetséges írót, majd mesélünk erről a nemcsak történetében, hanem megjelenésében is merész és extra könyvről. Ha pedig kedvet kaptál az olvasáshoz, szombat este várunk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, a regény bemutatóján!

Kavakami Mieko: „Mintha saját életet élne a könyv, utat jár be.”
Magyarul eddig Az éj szerelmesei (Park kiadó, 2024) című regénye jelent meg, amely finom líraiságával és a mindennapi élet apró rezdüléseinek megragadásával mutatja meg Kavakami egyedülálló hangját. A szerző szeptemberben európai turnéra indult, amelynek egyik állomásaként Budapestre is ellátogatott, ahol a Libertine számára is alkalom nyílt személyesen beszélgetni vele az írásról, az inspirációkról és arról, hogyan változik meg egy mű, amikor kilép eredeti közegéből.

Egy kis szegedi Libertine történelem - 3 éves az Aranylétrásunk!

Megnyitott a Libertine POP-UP a Telekom Székházban!

Könyvajánló SZEPTEMBER betűivel

Szeged irodalmi nyomvonalán – fedezd fel az ikonikus helyeket egy tematikus sétán, a szegedi Aranylétrás születésnapján!
Hol született meg Radnóti első kötete?
Miért idézik Szeged szobrai Juhász Gyulát?
Hogyan lett Janikovszky Éva a gyermekirodalom nagyasszonya? Ezekre (és sok más izgalmas kérdésre) is választ ad a szeptember 27-én megrendezésre kerülő Irodalmi séta, amely a Libertine Könyvesboltból indul, és Szeged legfontosabb irodalmi helyszíneit járja végig.

Trauma, függés, szerelem – Mit mond ma Fitzgerald újrafordított regénye?

Irodalom, zene és közösség – ősszel sem áll meg az élet Szegeden

A szeptember az új január! - hatékony tervezés az Élet, cél, idő gyakorlati tippjeivel
A nyár vége az iskolakezdésen túl a bekuckózás, a rövidebb nappalok, ezáltal a „befelé fordulás” időszaka is. A szeptember sokaknak egy új kezdet is lett, amikor áttekintjük az eddigi évünket, és megtervezzük hátralevő részét. A hatékonnyá váláshoz rengeteg hasznos tanácsot kapunk Erdélyi Boróka Élet, cél, idő című könyvéből
Ebben a cikkben hoztam nektek pár tippet, gyakorlati útmutatót a könyvből.