KÖNYVESBOLTBUDAPEST, LIPTHAY UTCA 12.  SZEGED, KÖLCSEY UTCA 13. 

DEBRECEN, KOSSUTH UTCA 8.

Libertine blog

Új szerző, új regény, új élet – Pápay Eszter korunkra jellemző női sorsokat mutat be

libertine könyvkiadó
Szűrés törlése
Papós Tamás, Németh Luca
2024.05.01 00:01
Új szerző, új regény, új élet – Pápay Eszter korunkra jellemző női sorsokat mutat be

Az egész tavasz a megújulásról, az új lendületről szól, de talán a május az, amely a legtöbb friss energiát hozza az életünkbe. Ez járt a fejünkben, amikor az utolsó tavaszi hónap közös könyvéről és témájáról gondolkodtunk. A Libertine Könyvkiadó legújabb kötete, azt hiszem, mindenkit arra sarkall majd, hogy ha eddig egy helyben toporgott, most nagy lendületet vegyen, elrugaszkodjon, és kitárja a szárnyait.

Akinek egyszer szárnya nő – ez a címe Pápay Eszter regényének. Bár nálunk ez az első kötete, Eszter rutinos és tapasztalt szerzőnek számít, sőt, igazi reneszánsz embernek, hiszen művészetterapeutaként a szavak mellett zenével és képi alkotással is foglalkozik. Lelki gyógyító, aki az évek során számos emberi sorssal találkozott már, és ez a szövegein is nyomot hagyott.

Most megjelent regényében három nő összefonódó sorsát ismerhetjük meg. Flórát, a harmincas éveiben járó, gyermektelen fiatal nőt a társadalmi elvárások súlya nyomja. A középkorú Éva egy rossz házasságban vergődik, és a régmúlt árnyait is magán érzi. Lívia pedig válni készül, és a jövője bizonytalansága nyomasztja. Életük olykor-olykor keresztezi egymást, és bár nem tudják, nagy hatással vannak egymásra – és arra, hogy végül rászánják magukat az elrugaszkodásra, arra, hogy súlyaikat letéve végre kitárják a szárnyukat.

Pápay Eszter új könyve női sorskérdésekkel foglalkozik mindannyiunk számára ismert környezetben, a mai Magyarországon. Sokrétű, elgondolkodtató, inspiráló olvasmány, tökéletes motiváció arra, hogy cselekedjünk, ha úgy érezzük, megrekedtünk az életünkben.

A legújabb NIOK Magazinban kedvcsinálóként egy részletet is olvashattok a regényből, illetve egy exkluzív interjút is Pápay Eszterrel, akit barátai “a legrealistább misztikusnak” tartják. Főként regényéről kérdeztük, amely sokatok kedvenc szerkesztési módját követi, hiszen a cselekménye több szálon fut, amelyek bizonyos pontokon összefonódnak.

A női sorsok sokaságából  azért emelte ki ezeket az élethelyzeteket, mert munkája során gyakran találkozik hasonlókkal. Vannak tényszerűen valóságalapú mozzanatok a regényben, így például az a szerelemféltésből elkövetett gyilkosság is megtörtént, amelyről Éva tudomást szerez a regényben. További hasonló kulisszatitkokról is olvashattok a NIOK Magazin interjújában.

A NIOK májusi témája egy regény, amelyben egy szereplő új életet kezd. Ahogy már megszokhattad, most is összegyűjtöttünk néhány, a témába vágó olvasnivalót a Libertine webshopján, ide kattintva szemezgethetsz köztük.

A közös könyvünkhöz, Pápay Eszter Akinek egyszer szárnya nő című regényéhez pedig ezúttal a kötet különleges, Havas Szonja által tervezett borítója alapján készült mágneses könyvjelző jár ajándékba.

Szabados Ági május 26-án (vasárnap) 20.30-tól vár a hagyományos kibeszélő videóval a Nincs időm olvasni kihívás Facebook-csoportjában, addig pedig jó olvasást és szárnybontogatást kívánunk mindenkinek!

Szerző:
Pápay Eszter
Kiadó:
Libertine Könyvkiadó
Oldalak száma:
244

Akinek egyszer szárnya nő

Flóra fiatal, gyermektelen, egyedülálló nő, akit a társadalmi elvárások súlya nyom. Éva középkorú asszony, aki elvesztette önmagát, boldogtalan házasság béklyózza, és a régmúlt sötét árnya vetül rá. Az energikus, válófélben lévő Lívia pedig mintha a saját személyiségét és a bizonytalan jövőt cipelné magán súlyos hátizsákként. Nem is sejtik, mennyit segítenek egymásnak abban, hogy a terheiktől megszabaduljanak.
Az Akinek egyszer szárnya nő hármójuk egymásba fonódó, filmszerű története arról, hogyan élik meg személyes sorsuk kihívásait, az azok általi átalakulás folyamatát, és miként lelnek rá az elrugaszkodás pillanatára az életükben.
Pápay Eszter regénye a női sors összetettségének érzékenységgel teli lenyomata, amely félelmeken, belső vívódásokon és transzgenerációs traumán végigvezetve juttatja el hőseit a szárnybontás pillanatáig, azt üzenve, hogy a szárnyak kitárása nem bűn – hanem eredendő, igaz állapotunk.

4 999 Ft