Mit tegyünk, ha jobb társadalmi pozícióba kerülünk a szüleinknél? Hogyan alkalmazkodhat a családunk?
Papós Tamás
2023.05.1312:50
Már sokan olvassák vagy olvasták Annie Ernaux két kisregényt (A hely és Egy asszony) tartalmazó kötetét. A NIOK májusi közös könyve megannyi kérdést felvet a szülő-gyerek kapcsolatról, ezen a tág témán belül is a társadalmi különbségek okozta kihívásokról. Hogyan lehet az így kialakult, családon belüli feszültségeket kezelni és az új problémákat megoldani? Ki máshoz fordultunk volna a kérdéseinkkel, mint a Mélylevegő Projekthez?! A csapatból Juhász Bettina pszichológus adott elgondolkodtató válaszokat és megfontolandó tanácsokat.
Milyen pszichológiai hatással lehet egy fiatalra, hogy más társadalmi helyzetbe kerül, mint amilyenben felnőtt? Hogyan dolgozhatja fel a gyors változásokat? Miként maradhat önmaga, miközben a személyiségét illetően a környezete változásokat vár el?
Az ember személyisége általában nem statikus, hanem dinamikusan fejlődő: járja a világot, új ingerekkel találkozik, és igyekszik alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez. Mindezt jó esetben úgy, hogy kritikusan szemléli az új, elvárt viselkedést: megfontolja például, szükséges-e az előmeneteléhez, és ha igen, akkor belefér-e az ő morális rendszerébe.
Ezt követően pedig eldönti, hogy megváltoztatja-e a viselkedését, vagy sem. Ehhez persze tudatosságra és önismeretre van szükség: ha nem tudjuk, milyen értékek fontosak a számunkra, és nekünk magunknak milyen értékeink vannak, vagy merre szeretnénk haladni az életben, akkor valószínűleg nehezebben vagy elégtelenül fogunk tudni megküzdeni a változással.
Milyen érzéseket kelthet a szülőkben, ha a gyerekük olyan életet kezd élni, amely tőlük rendkívül távol áll? Féltékenység? Túlféltés? Önbizalomhiány? Kisebbségi komplexus? Hogyan alkalmazkodhatnak a szülők a gyerekük új körülményeihez?
Erre nem létezik univerzális válasz, hiszen ez függ többek között:
a szülő és gyerek közötti kapcsolattól: bízom a gyerekemben, hogy kompetensen fogja vezetni az életét, még akkor is, ha más az általam megszokottól?
a szülő gondolkodásmódjától: csak az általam ismert és gyakorolt út az egyetlen járható, vagy más módokon is lehet jól működni?
a szülő önértékelésétől: kevesebb vagyok attól, hogy alacsonyabb társadalmi csoportba tartozom? Ők vajon kevesebbnek gondolnak engem emiatt?
mit gondol a szülő az adott társaságról: nagyvárosi gazdagok, akik nem ismerik az igazi munkát? Fellengzős értelmiségiek, akik minket tanulatlan söpredéknek gondolnak? Vagy a nap végén mind ugyanolyan emberek vagyunk, csak más-más erősségekkel és értékekkel?
Az önismeret (pl. ha reális az önértékelésem, akkor nem érzem magam kevesebbnek attól, hogy alacsonyabb társadalmi osztályban vagyok; tisztában vagyok a saját értékeimmel) és egy bizonyos mindset elsajátítása (pl. elfogadom, hogy más út is lehet jó út; kompetens gyereket neveltem ahhoz, hogy eldöntse, mit szeretne) segítheti az alkalmazkodást.
Ha már önismeret: nézzétek meg ezt a beszélgetést a Mélylevegő Projekttel, ahol az önismeret a life hackek life hackjeként került szóba.
Milyen nyomás lehet a nagyvárosba, külföldre költöző gyereken, hogy anyagilag vagy más módon segítse a szüleit? Ha a gyereket nyomasztja ez a megfelelési kényszer, akkor mit tehet? Ha a szülők ragaszkodnak a segítséghez, miként kezelhető a nyomás? Fordított esetben – a szülők akarnak segíteni, de úgy érzik, nem tudnak –, miként kezelhető a helyzet?
Először érdemes megvizsgálni, hogy külső vagy belső nyomásról van-e szó. A szülő várja el a segítséget, vagy a gyerek gondolja, hogy a szülő elvárja a segítséget, esetleg reálisan nézve látja, hogy valóban szükséges a segítség. Ezt követően lehet mérlegelni, hogy mik a lehetőségek és korlátok: tudok-e annyit keresni, hogy magamat is fenntartsam és a szüleimet is támogassam? Vagy ha fizikai segítségre van szükségük: tudom-e úgy ütemezni az életemet, hogy rendszeresen haza tudjak látogatni, és kivenni a részem a feladatokból? Mennyi pénzt és mennyi időt tudok reálisan felszabadítani? Nekem van-e segítségem, akivel közösen osztozhatunk ezeken a terheken?
Az utolsó talán egy egyszerűbben megválaszolható kérdés. Az életünk során különböző normatív kríziseken esünk át. Ezek olyan fordulópontok, amelyek az élet természetes velejárói, és mire sikeresen megküzdünk a velük járó akadályokkal, addigra mi magunk is növekedtünk. Egy ilyen normatív krízis az is, amikor a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, és a szülőknek átalakul a feladatkörük. Már nem kell etetni, ruházni stb. a gyereket. Ez együtt járhat azzal, hogy úgy érzik, rájuk már nincs igazán szükség. Ennek az lehet az egyik megoldása, ha közösen megtalálják, hogy a továbbiakban milyen dolgok (pl. közös hobbi) mentén tudnak újra, már egy más minőségben kapcsolódni egymással.
A könyvben is előfordul, hogy a fiatal főszereplő az új, értelmiségi környezetében cikinek tartja a szülei viselkedését, akár a szófordulatait, nyelvi viselkedését is. Mi az egészséges hozzáállás az ilyen helyzetekben a gyerekek részéről? A szülők miként birkózhatnak meg azzal, ha emiatt szégyenérzetük van, vagy azzal, ha épp nem értik, hogy a gyerekük miért tartja őket cikinek?
Amikor új, magasabb társadalmi közegbe kerül valaki, a kihívások között szerepelhet az is, hogy szégyent érez a származása miatt. Ez, mint ahogy minden érzés, teljesen természetes és normális, de érdemes foglalkozni vele!
Első lépésként fontos tudatosítani, hogy a különböző dialektusok a nyelv értékes elemei, a nyelvi diverzitás természetes részei, és nem a dialektusban beszélő személyek intelligenciáját vagy értékét tükrözik, azokkal nincs összefüggésben.
Íme néhány tipp a szégyenérzet kezelésére:
Keretezd át a nézőpontodat: a dialektust és a sajátos szokásokat tekintsd a kulturális örökség egyedi részének! Hiszen ezek olyan értékeket (kifejezések, meglátások) tartalmazhatnak, amelyek más kultúrában nem jelennek meg.
Képezd magad: próbálj minél többet megtudni a szüleid szokásairól vagy a dialektus történetéről, nyelvtanáról, mondatszerkesztéséről. Ez segíthet abban, hogy mélyebben megbecsüld a nyelvjárást, és megértsd, miért egyedi és értékes.
Kapcsolódj a szüleiddel: kezdeményezz beszélgetést arról, hogy mit éreznek a szokásaikkal, nyelvjárásukkal, kultúrájukkal kapcsolatban. Mit jelent számukra, miért tartják fontosnak? Lehet, hogy több információval tudnak szolgálni, és így szintén segíteni tudnak abban, hogy jobban megértsd annak jelentőségét.
Nagyvárosi vagy külföldi környezetben olyan problémái lehetnek egy fiatalnak, amelyeket vidéki és/vagy kevésbé tanult szülők nem értenek meg, vagy bagatellizálnak. Ilyenkor a gyereküknek edukálni kell őket? Vagy inkább a szülőknek kell megértőnek lenniük? Hogyan oldhatók fel az ilyen helyzetekből származó feszültségek?
Az edukálás hatékony út lehet, azonban nem a direkt, frontális formában, sokkal inkább mély, élvezetes beszélgetésekbe ágyazva. Fontos, hogy a szülők ne érezzék magukat kioktatva, de azt is fontos elfogadni, ha ők ezt követően is máshogy látják a dolgokat – és ez persze az ő részükről is elvárható.
A friss Nobel-díjas Annie Ernaux két kisregénye olvasható ebben a kötetben. A két írás a szerzőtől megszokott szikár, pontos és kíméletlenül őszinte mondatokban beszéli el egy férfi és egy nő - Ernaux édesapja és édesanyja - életét.
A hely, amellyel az írónő első nagy irodalmi sikerét aratta, az apáról szól, aki nincstelen, iskolázatlan családból származott, de hihetetlen fegyelemmel és szorgalommal egy szatócsüzlet-kávézó tulajdonosává küzdötte fel magát a normandiai kisvárosban. A viszonylagos anyagi biztonság megszerzése mellett azonban nem marad idő a műveltség elsajátítására, ami folyamatos szégyenérzettel tölti el - miközben a középiskolai tanárrá, majd párizsi íróvá váló lánya árulónak érzi magát.
Az Egy asszony Ernaux édesanyjának életét beszéli el, nem sokkal azután, hogy Alzheimer-kórban, emlékezetét és szellemi-fizikai képességeit fokozatosan elveszítve meghalt. Ernaux két kisregénye a család felemelkedéséért küzdő szülők életén kívül a szülő-gyermek kapcsolat összetettségéről - szeretetről, gyűlöletről, összetartozásról, bűntudatról -, a szülők halála utáni talajvesztésről és a társadalmi felemelkedés megaláztatásairól is szól.
#1 New York Times bestseller Amazon #1 Reese Witherspoon-könyvklub
Ez a ház, ez a hely minden titkomat ismeri.
Elle ötvenéves, három gyermek anyja, boldog házasságban él. Július van, a Cape Codon található családi nyaralóban, a Papírpalotában ébredeznek, Elle gyerekkora óta itt tölt minden nyarat. Ez a reggel más, mint a többi: előző éjjel Elle és gyerekkori barátja, Jonas kisurrantak a hátsó ajtón át a sötétbe, és életükben először szexeltek egymással. Közben a házastársaik gyanútlanul beszélg...
"Veszedelmes és gyönyörű." Elizabeth Gilbert, az Ízek, imák, szerelmek szerzője
A múlt emlékét Tárá is őrzi valamiképp, Antárá is, de máshogyan. Mindketten állhatatosan nyalogatják az egymástól kapott sebeiket. Tárá zűrös lány volt annak idején. Szerelem nélküli házasságából előbb egy ásramba menekült, aztán egy ideig koldusként tengődött, hogy jómódú szüleit bosszantsa, majd éveken át futott egy toprongyos, hajléktalan művész után - és közben végig ott volt vele a kislánya. Most azonban utolérte a demencia, kétszer ad fizetést a bejárónőnek, és egész éjszakára nyitva felejti a csapot. Antárára vár a feladat, hogy gondoskodjon az anyjáról, aki soha nem gondoskodott róla.
Az Égett cukor emlékekről és mítoszokról szól, arról, hogy a saját magunknak mesélt történetek miképp válnak valóságosabbá a tükörképünknél is. Féltékenység, megszállottság, árulás témáit járja körül. Éleslátó szarkazmus szövi át, és arra keresi a választ, hogy vajon mennyire ismerjük a hozzánk legközelebb állókat és végső soron saját magunkat.
"Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet."
Avni Doshi (1982, New Jersey) brit regényíró. Az Égett cukor az első könyve, amely felkerült a Booker- és a Pen Hemingway-díj rövid listájára. Indiában White Cotton címen jelent meg. A szerző jelenleg Dubajban él.
A lány, a nő, a többiek a kortárs brit nők egymással összefonódó közösségének megindító és reményteli története, és a jelenkori Nagy-Britannia egyszerre szórakoztató és megrázó tablóképe.
A sokhangú regény tizenkét szereplője nagyon eltérő életet él: Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, eg...
Elif Shafak keleti-nyugati története a fenséges Eufrátesz folyónál kezdődik és végződik, ahol egy kurd faluban élt két ikerlány. Arrafelé "a becsület nem csak jelző volt, névként is használták. Az ember adhatta a Becsület nevet a gyermekének, feltéve, hogy fia született. A becsület és a tisztelet a férfiak tulajdonsága volt. Az idős, a középkorú, a fiatal, sőt még a tejszagú csecsemő fiúnak is kijárt a tisztelet. A nőknek viszont nem. Nekik egy másik szó jutott osztályrészül: a szégyen." Az e...
Matilda különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták. Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti... Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele j...
Nicosia az egyetlen kettéosztott főváros a világon. Más nyelv, más írás, más emlékezet uralkodik a két oldalon - írja Elif Shafak új regényének elején. Mégis van, ami akadálytalanul jár át a görög és a török Ciprus határán: a szél, a madarak - és a szerelem. De mennyi esélye van a hetvenes években az egyik napról a másikra földi pokollá váló Nicosiában az elszabaduló erőszak közepette egy görög fiúnak, Kosztasznak, és egy török lánynak, Defnének, hogy felülírják a ...
Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.
