Inda Press

23 ​– Nagy budapesti kerülethatározó

Melyik kerületet nevezték Budapest gyomrának? Hol voltak a város leghíresebb luxusbordélyai? Hogyan nem lett Újpest a magyar Szilícium-völgy? Nem kevesebbre vállalkoztak a We Love Budapest újságírói, mint hogy megírják Budapest mind a 23 kerületének történetét. Nem kell megijedni a több száz oldalas kötettől, ugyanis a száraz adatok helyett a hangsúly az izgalmas történetek, a rejtett kincsek és az érdekes épületek bemutatásán van.

A Nagy budapesti kerülethatározó segítségével megismerhetjük a főváros kerületeinek titkait, megtudhatjuk, hol van Budapest mértani közepe, ahogy azt is, melyik pesti kerület érdemelte ki a „Pest Budája” címet. A könyvből kiderül, hogy a VII. kerület sokkal több, mint turistaparadicsom, hogy az I. kerületben a Váron túl is van élet, ahogy a belső kerületeken túl is, így megtudhatjuk például, hogy miért érdemes felfedezni Rákosmentét, Cinkotát vagy Budafokot.

A színes grafikákkal, archív és mostani fotókkal illusztrált könyvet olvashatjuk lineárisan, de akár ugrálhatunk is a fejezetek – azaz a kerületek – között. Minden az Olvasó tudásvágyától függ.

Szerzők: Fári Kata, Fürdős Zsanett, György-Urbán Cintia, Nagy Zsófia, Nemes Nóra, Wágner Gábor

Nem értékelt
Budapest
Szerezhető hűségpontok: i
105
Ingyenes átvétel a könyvesboltokban

Ingyenes átvétel a könyvesboltokban

GLS kiszállítás: 1-3 munkanap

GLS kiszállítás: 1-3 munkanap

Közös könyv ajándékkal

Közös könyv ajándékkal

10.490 Ft
Menny.: db
Kívánságlistára teszem

Leírás és Paraméterek

Kiadás éve 2025
Kiadó Inda Press Kft
Oldalak száma 768
Borító keménytábla

ÚJDONSÁGOK

Vélemények

Erről a termékről még nem érkezett vélemény.