A szervezés természetesen jóval az esemény előtt elkezdődik. Ebbe beletartozik többek között a stand bérlése, a dedikálások leszervezése és a színpadi beszélgetések koordinálása is.
Dolgozói oldalról pedig az egyik első teendőnk azt kitalálni, hogyan jutnak ki a könyvek a helyszínre, milyen mercheket vigyünk magunkkal, kik dolgozzanak ezeken a napokon - hiszen a boltok zavartalan nyitvatartással üzemelnek ilyenkor is.
Számunkra azért is különlegesek ezek a rendezvények, mert ilyenkor lehetőségünk van együtt dolgozni a vidéki kollégákkal is, akikkel egyébként év közben nem sűrűn tudunk találkozni. Mindig szívmelengető érzés együtt látni a nagy csapatot!
Készletek, technika - para és Vakrandik
Ami minden évben és rendezvényen állandó, az az izgalom a technikai feltételek miatt, hogy minden működjön, ne legyen fennakadás az eladásban. Számunkra a könyvek készletei a legfontosabbak, hogy mindig rendelkezésre álljanak azok a kötetek, amiket kerestek - és néha megleptek minket egy-egy könyv váratlan sikerével. Ilyen volt például Valérie Perrin Triója is. Bár nem mi adtuk ki, mégis rengetegen kerestétek a Libertine standjánál, ezért rögtönöztünk egyet, és átugrottunk a budai Aranylétrásba néhány példányért.
Az egyik nagy közönségkedvenc, a Vakrandi is kitelepül velünk ezekre az eseményekre. Ezeket Szeged, Debrecen és Buda egyesült erővel csomagolja már hetekkel a fesztivál kezdete előtt, hogy aztán bőségesen tudjatok válogatni közülük. Tudjuk, mennyire szeretitek ezeket a kis meglepetés csomagokat, hiszen olyan izgalmas, hogy csak találgatni lehet, vajon milyen könyvet rejt a csomagolás! Szinte mintha karácsony lenne… Épp ezért minden alkalommal gondosan, sok szeretettel állítjuk össze őket számotokra.
Kilépünk a pult mögül - vagy ti léptek be hozzánk?
Ami nekünk, dolgozóknak a legélvezetesebb és legizgalmasabb ezekben a napokban, amikor veletek találkozhatunk. Látni, mennyi olvasni szerető ember van még ebben az országban, beszélgetni, könyvajánlásokat adni és kapni, az emberi kapcsolódásokat figyelni és megélni.
A Könyvfesztiválon nem választ el minket az eladói pult, bátran a stand belsejébe kerülhettek, ez pedig sokkal közelebb hoz minket. Könnyebb a beszélgetéseket lebonyolítani, a könyveket kézbe venni, egyszerűen kapcsolódni egymáshoz. Majdnem olyan, mintha bejönnétek hozzánk a boltokba, tulajdonképpen már csak a zene hiányzik.
Sokszor halljuk tőletek, hogy a mi standunk mindig mennyire szép, kitűnik a tömegből. Ahogyan a boltjaink sem átlagos kinézetűek, ezt a kitelepüléseinken is igyekszünk megmutatni. Tudjuk, milyen fontos, hogy a Libertine-hangulatot egy ilyen nyüzsgő, zsúfolt helyszínre is el tudjuk vinni, hogy egy kis nyugalomra lelhessünk, ha épp arra vágynánk.
Reméljük, idén is sokatokkal találkozunk személyesen, várunk Titeket szeretettel a Bálnában az emeleten, keressétek a legszebb standot és a legvidámabb dolgozókat!