1888-ban Gárdonyi új reményekkel érkezett Szegedre. A város még mindig az 1879-es nagy árvíz utáni újjáépítés lendületében élt: pezsgő szellemi élet, barátságos légkör és irodalmi társaságok várták az ide érkező fiatal újságírót. A visszahúzódó természetű Gárdonyi itt valamelyest feloldódott. Bár nem volt a zajos kocsmák embere, a Hungária kávéház márványasztalai mellett gyakran megfordult. Itt hallgatta Dankó Pista muzsikáját, és itt találkozott a korszak irodalmi és újságírói alakjaival. Mégsem találta meg igazán a helyét. Nyughatatlan természete, érzékenysége és éles nyelve hamar konfliktusokhoz vezetett.
Gárdonyi nemcsak írt, támadott is, persze nem karddal, hanem tollal, írói stílusával. Egy szatirikus cikkben kifigurázott egy szegedi bankárt, ami becsületet sértett és végül párbajhoz vezetett. A karddal vívott küzdelem során ő maga is megsérült. A történet nem ért véget a vívóteremben: bíróság elé került. Az ítélet: 14 nap államfogház. Ez azonban csak a kezdet volt. Nem sokkal később egy újabb újságírói konfliktusból ismét párbaj lett: ezúttal még hevesebb. Ellenfelét megsebesítette, sőt, a közbelépőket is. Az ítélet még súlyosabb lett: egy hónap államfogház. A kor jogrendje már tiltotta a párbajt, de a társadalmi szokások még elfogadták. Gárdonyi is ebben az ellentmondásban élt és szenvedett.
A büntetés helyszíne a szegedi államfogház volt, a Vasas Szent Péter utcában. Ez nem a klasszikus értelemben vett börtön volt, hanem afféle „úri fogház”, ahol főként értelmiségiek (írók, újságírók, politikusok) töltötték büntetésüket. Az intézmény különlegessége, hogy lakói között olyan nevek szerepeltek, mint Ady Endre, Molnár Ferenc vagy később Kun Béla. Az államfogház inkább hasonlított egy furcsa, zárt társasági térre: kártyázások, beszélgetések, nótázások töltötték ki a napokat. A rabok nappal viszonylag szabadon mozoghattak, csak éjszakára zárták őket külön cellákba. Mégis: az első éjszaka Gárdonyi számára megrázó volt. A bezártság élménye, a szűk tér és az idegenség érzése mély nyomot hagyott benne. Nem volt egyedül. A szegedi államfogház különös módon az irodalom egyik rejtett műhelyévé vált. Ady Endre például öt nap alatt négy cikket írt itt, mások fordítottak, naplót vezettek vagy épp leveleztek.
Gárdonyi szintén nemcsak elszenvedte a fogságot, meg is írta. A Szegedi Naplóban megjelent cikksorozata, „Az állami emberszelídítőben – Egy államfogoly naplójából”, kritikus és ironikus. A börtönt nem pusztán büntetésként ábrázolja, hanem különös társadalmi mikrokozmoszként. Ír a rabtársakról, a mindennapokról, sőt a vallási élményekről is. Fontos felismeréshez jut: a büntetés önmagában nem szünteti meg a párbajokat, ahhoz a társadalmi gondolkodásnak kell megváltoznia. A börtönélmények finom lenyomata is érződik a Szunyoghy miatyánkja világában is, ahol az emberi lélek vívódása és erkölcsi kérdései kerülnek előtérbe.
Gárdonyi végül nem maradt Szegeden. A város patriarkális levegője egy idő után szűknek bizonyult számára. Útja Aradra vitte tovább, újságírói pályájának utolsó vidéki állomására. De amit Szegeden átélt (a párbajokat, a fogságot, a konfliktusokat) az mélyen beépült írói világába. Ezek a tapasztalatok formálták azt az embert, aki később a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjává vált.
Forrás: Kispéter András: Gárdonyi Géza, Tóth Tibor (szerk.): Gárdonyitól Gárdonyiról és Hofbauer László: Gárdonyi Géza szegedi ujságiroskodásának története, 1888-1891
