A magyarországi holokauszt előzményei a két világháború közötti időszakig nyúlnak vissza. Az 1920-as numerus clausus, mely a felsőoktatásból való kirekesztésüket eredményezte, majd az 1938 és 1941 között elfogadott zsidótörvények fokozatosan kiszorították a zsidó lakosságot a gazdasági, kulturális és társadalmi életből. Bár a tömeges deportálások kezdetben elmaradtak, a német megszállás után, 1944-ben a jogfosztás népirtásba fordult. Néhány hónap leforgása alatt körülbelül 430 ezer zsidót deportáltak, többségüket Auschwitzba. A deportálások előtt Magyarországon a zsidó lakosok száma megközelítette a 800 ezer főt. Egyes felmérések szerint a holokauszt minden tízedik, az Auschwitz-Birkenauba deportált áldozatok közül minden harmadik magyar származású volt.
Szegedi tanulmányaim miatt és a szegedi Libertine Könyvesbolt tagjaként szeretném röviden bemutatni, hogy vidéken, egy nagyobb városban hogyan zajlottak le az események.
Szeged a dél-Alföld egyik legjelentősebb zsidó lakosságának adott otthont. A városban nemcsak gazdaságilag, de a kulturális és szellemi életben is fontos szerepe volt a zsidó lakosságnak. 1944. áprilisában népszámlálást tartottak, majd ez év tavaszán gettót hoztak létre, júniusban a város és környéke zsidó lakosságát deportálták. A közösség döntő része nem tért haza, ami súlyos és maradandó veszteséget jelentett a város számára.
A témában sok könyvet találunk, a tudományos szakirodalom mellett nagyon sok életrajzi könyv is megjelent a felnőtt és a fiatal olvasók számára is. Én ezekből válogattam össze négyet, melyek a személyes történeteken keresztül mutatják be nekünk, hogyan lehetett túlélni a 20. század legnehezebb napjait.
“– […] eszembe jutott egy történet, amit maga mesélt, amikor a haláltáborban volt és arra kényszerítették, hogy táncoljon. Emlékszem, hogy azt mondta, félt, és börtönben volt, de mégis szabadnak érezte magát. Hogy az őrök jobban be voltak börtönözve, mint maga.” (380. oldal)
Edith Eva Eger könyveivel szerintem már sokan találkoztak. Az írónő könyvéből már színházi előadás is készült, valamint ifjúsági változatban is megjelent. Edith saját történetét írja meg nekünk, egészen a fiatal korától kezdve. Mesél a deportálásokról, a családjáról, illetve a holokauszt utáni életéről is. Dönthetünk úgy, hogy szabadok leszünk, de egész életünkben maradhatunk a döntéseink rabjai is. A döntés rajtunk áll, hogy hogyan élünk most. Ez az egyik legfontosabb üzenete a könyvnek.
“Nem tudjuk, hová tartunk. Nem tudjuk, mi fog történni. De ne felejtsd el: senki nem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz.” (79. oldal)
Edith Eva Eger A balerina című könyve A döntés ifjúsági változata. Megismerjük, hogy fiatal lányként hogyan élte túl a deportálásokat, milyen megpróbáltatások érték, mik segítettek neki a túlélésben. A nehéz napokon túl egy fiatal lány gondolatait is megismerjük a szerelemről, az iskolai és családi problémákról, a testvérével való kapcsolatáról. Bepillantást ad a férjével való megismerkedésébe, így egy kicsit jobban beleláthatunk az ő életébe is. A cím egy régi álmára utal, és egy olyan történésre, amit soha nem fog elfelejteni, mely egész életében végig fogja kísérni.
A balerina egy ifjúsági könyv, így 16 éves kortól ajánlom.
“– Hogy viszonyul a legyekhez, Gold Judit?
Kronheim Emil az íróasztal fölött zümmögő légyre mutatott.
– Irtózom tőlük.
– Vigyázni kell az irtózattal. Könnyen átcsaphat gyűlöletbe. Majd rögtön utána jön az agresszió. Később az ideológia. S a végén legyeket üldözhet egész életében.” (79-80. oldal)
Gárdos Péter könyvét már kétszer elolvastam. Minden egyes alkalommal szomorú érzés fog el, de egyben szívmelengető, megrázó és felkavaró is. A történet szól a szerelemről, az újrakezdésről és a kitartásról is.
A történet a szülei levelezéséből íródott, ami 60 évet várt arra, hogy történet formálódjon belőle. Péter édesanyja, apja halála után adta át a leveleket fiának. Nagyon olvasmányos a könyv, nem is vesszük észre, hogy már a végére értünk.
(2015-ben film is készült Miklós és Lili történetéből, a könyvvel azonos címmel.)
John Boyne: A csíkos pizsamás fiú
“Bruno átgondolta a kérdést, mert pontosan akarta megfogalmazni, nehogy tiszteletlenül hangozzék.
– Kik azok az emberek ott kinn? – kérdezte végül.
Az apja oldalt billentette a fejét, és egy kicsit mintha zavarba jött volna a kérdéstől.
– Katonák. Meg titkárnők. A munkatársaim.
– Nem ők. Hanem azok, akiket az ablakomból látok. Azokban a messzi épületekben. És mind egyforma ruhát viselnek.
– Ja azok? – Az apja bólintott s enyhén elmosolyodott. – Azok… nos, azok nem emberek.” (47. oldal)
Ez a történet másik szemszögből íródott. Nem a felnőttek által bemutatott világ tárul elénk, hanem egy kilencéves kisfiú nézőpontjai, akinek az apja náci katona. Egy nap a család egy haláltábor mellé költözik, és a gyermeki kíváncsiságtól vezérelve - anyja szigorú tiltása ellenére - felfedező útra indul, amíg egy kerítés mellett találja magát. E kerítés mögött egy közel vele egykorú fiúval ismerkedik meg. A különös öltözete miatt, csak pizsamának nevezi a ruháját, innen a könyv címe is.
Bár a könyv főszereplője egy kisgyerek, de csak 14-15 éves kortól ajánlom, főleg a történet lezárása miatt, ami még egy felnőttnek is megrázó lehet.
(2008-ban erről a könyvről is film készült, a könyvvel azonos címmel.)
“Persze mindez nagyon régen történt, és soha nem ismétlődhet meg.
A mi korunkban biztosan nem.” (172. oldal)
