Ahogy Szabados Ági fogalmaz: „sokunkat egy kicsit traumatizált az Egri csillagok, az általános iskola kötelező olvasmány mumusa”. Annak ellenére is, hogy a hajdani Nagy Könyv vetélkedő eredményeként kiderült, hogy hazánk legolvasottabb és legszeretettebb regénye Gárdonyi Géza klasszikusa.
Jó eséllyel a magyar emberek 99,9 százalékának a történelmi regény műfaja jut eszébe Gárdonyiról, pedig a híresen magányos író sokat foglalkozott lélektannal, vallással és az emberi lélek működésével. Van tehát egy sokkal szerethetőbb oldala, ezt remekül mutatja be a kilencedik Aranylétrás könyv, a Szunyoghy miatyánkja. Izgalmas, lélektani történet, tele nagyon mély gondolatokkal szerelemről, féltékenységről, bűnről és újrakezdésről – gyönyörűen prezentálja tehát az írói kvalitásait, így reméljük, újraértelmezheti a Gárdonyi-élményt.
Képes teljesíteni ezt a küldetést, amire többek között az a tény is utal, hogy a szerzőt pont a Szunyoghy miatyánkja kapcsán emlegették a Nobel-díj esélyesei között. Több korabeli kritikus ugyanis értékelte az írói szándékot, miszerint főhőse erkölcsi példaképpé és áttételesen az akkori és a mindenkori elkényelmesedett világot megszégyenítő és megtisztító jelképpé válik. Erről Gárdonyi Géza naplója (Titkosnapló) tanúskodik:
„Másodszor történik, hogy a Nobel-díjjal kapcsolatban említik a nevemet. Most a Borsszem Jankó vasárnapi száma. Ez konstatálja azt is, hogy „magyarul senki se tud úgy: a nyelvnek nem ismert, új szépségei pompáznak" stb. Tehát hiába borítanak rám sötétséget.”
Utóbbi mondat mintha megjósolta volna a Szunyoghy miatyánkja tragikus jövőjét, hiszen 1950-ben a „nacionalista, klerikális vagy burzsoá reakciós felfogást” terjesztő művek közé sorolták, és a könyvtárakból el kellett távolítani. Nem véletlen, hogy az új Aranylétrás kötet szerkesztője, Babiczky Tibor szerint egy „száz évre elásott irodalmi kincset” adunk vissza a magyar olvasóknak.
Méghozzá egy életmentőnek szánt kincset – ebben semmi túlzás, csupán utalunk a regény jól dokumentált keletkezéstörténetére. Az író ugyanis egyszer arról olvasott, hogy egy pozsonyi temetőben egy fiatalembert találtak, pisztoly hevert mellette, a mellén seb, mellette pedig Gárdonyi egy könyve, rajta ceruzával ez a jegyzet: „Ez a könyv csaknem visszatartott az öngyilkosságtól.”
Gárdonyi Géza így írt az esetről a naplójában:
„Nem írta az újság: melyik könyvem volt az. De én mindjárt arra gondoltam: Hogyha ez a könyv csaknem visszatartotta a maga meggyilkolásától azt az embert, írhatnék talán olyan könyvet, amely bizonyosan megtartja sokakban az életet, – hiszen csak azt kell megvilágítanom, hogy a fantázia zavarja meg a halálra keseredettek elméjét.”
Keller Péter, a szerző dédunokája ezért írt a műről Egy életmentésre szánt regény címmel. „A Szunyoghy miatyánkja tehát azért született, hogy megóvja az embereket az öngyilkosságtól. Segítsen megértetni hogyan befolyásolja a fantázia a döntéseket, mi a helyes boldogság-fogalom, micsoda érték a szeretet, hogy a földi életnél van nagyobb kincs: az örök élet, és ahogyan az emberek, úgy maga a nemzet is lehet öngyilkos” – fogalmazott Keller, akinek a levelét mindenki megkapja a könyv mellé.
Gárdonyi Géza 1913. július 8-án olvasta az említett hírt, s még aznap papírra vetette az első sorokat. A mű első címváltozata Hét viadal volt. Két hónap alatt írta meg a regényt, de csak 1916-ban jelent meg a Singer és Wolfner kiadásában. Egy későbbi naplóbejegyzése tanúsága szerint művével elérte célját: „Hogy valóban megerősítettem a könyvemmel sok embert az ingadozásban, a nekem írt levelek bizonyítják.” – írta Gárdonyi.
A Szunyoghy miatyánkja lényegében egy krimi zsánerbe ágyazott szerelmes regény. Izgalmas lélektani történet, tele nagyon mély gondolatokkal szerelemről, féltékenységről, bűnről és újrakezdésről. Első pillantásra krimi: egy rendőrtiszt üldöz egy sikkasztót, és egy hajóúton különös emberekkel találkozik. De hamar kiderül, hogy ez nem klasszikus bűnügyi történet, hanem lélektani regény egy férfiról, aki egyetlen rossz döntéssel tönkretette az életét, és most a bűntudatával él együtt.
A történetben nem az a kérdés, hogy „ki a tettes”, hanem az: mi történik egy emberrel azután, hogy elkövetett egy visszafordíthatatlan hibát. Az olvasó végig azon gondolkodik: bűnös ez az ember, vagy inkább szerencsétlen? Így számos erkölcsi, morális kérdést forgathatunk magunkban olvasás közben.
A Szunyoghy miatyánkja nagyrészt két férfi beszélgetéséből áll, és ezek a beszélgetések meglepően őszinték és mélyek. Szerelemről, házasságról, féltékenységről, bűnről, hitről és az élet értelméről beszélgetnek – és közben egy ember teljes élettörténete bontakozik ki. Izgalmas lelki utazás tehát olyan szereplők kapcsán, akik nem klasszikus hősök és nem is klasszikus gonoszok, hanem nagyon emberi figurák.
„Nyelvezete könnyed, már-már lektűrszerű, mégis: a szóhasználat és a mondatritmus különös ízt kölcsönöz neki” – írta jellemzésében a Libertine Könyvkiadó szerkesztője, Babiczky Tibor. Másik kedves munkatársunk, Kemény Kata szerint pedig „finom érzékenységgel tárja fel az emberi lélek vívódásait, miközben egyszerű, mégis mély igazságokat fogalmaz meg az életről, a hitről és az önismeretről.”
Tetszeni fog ez a könyv, ha szereted Márai Sándor házasságról és lélekről szóló regényeit; Krúdy Gyula melankolikus, beszélgetős történeteit; Dosztojevszkij lélektani drámáit; Kosztolányi Dezső írásait vagy éppen Mikszáth Kálmán történetmesélését. Biztosan nem okoz csalódást, ha kedveled azokat a könyveket, ahol nem a cselekmény a lényeg, hanem az emberi lélek; amennyiben szereted a morális kérdéseket feszegető történeteket, illetve a beszélgetős, gondolkodós regényeket.
Az e havi témánk: egy kötelező olvasmány szerzőjének kevésbé ismert regénye. A NIOK közös könyv tehát a Gárdonyi Géza regénye, a Szunyoghy miatyánkja – amelyhez ezúttal minden vásárlónak jár egy extra levél, amit a szerző dédunokája írt. További nagyszerű könyveket is válogattunk a havi témában, itt megnézheted a Libertine csapatának összes ajánlatát. Olvass velünk, majd beszéljük ki a könyvet Szabados Ágival április végén élőben a Nincs időm olvasni kihívás Facebook-csoportban!
